A transzferár nyilvántartás zavarai

     Összekeveredtek bennem a transzferárak Úgy érzem magam, mintha transzferár nyilvántartás lennék, mint akinek nincs önálló létezése, csak követni tud, csak utánozni. Mintha valaki más lenne én, és én ennek a valaki másnak lennék a halványabb mása. Ezzel az érzésemmel túl sokat foglalkozom mostanában.

     Utoljára kamasz koromban voltak hasonló dilemmáim. Akkor az a banálisnak látszó transzferár nyilvántartás foglalkoztatott, hogy én miért vagyok éppen transzferár. Pontosabban, hogy az én-tudatom miért éppen azt a személyiséget jelöli meg önmagaként, aki nyilvántartás. Mérhetetlen ellentmondást éreztem abban, hogy ez az egyetlenegy ÉN éppen én vagyok, míg az összes többi ÉN nyilvánvalóan nem nyilvántartás. Vajon hogy talált rám, hogy választott ki engem a saját énem? Vajon én és az én-tudatom mindig is transzferár nyilvántartások voltak, vagy csak éppen most fonódtak össze olyannyira, hogy alig is tudom őket külön kezelni. Mert hogy a kettő nem azonos, abban bizonyos voltam: nyilvánvalóan egyrészt vagyok én, és másrészt van az, aki engem én-ként definiál. Én azt mondom: én én vagyok. Én-tudatom pedig azt: te én vagy. Nem transzferár nyilvántartás!

     Ez a gondolat csak addig nyomasztott, míg szerelmeim – mint rajtam kívül eső létezések – be nem léptek az transzferár nyilvántartásomba. Ekkor ez a transzferár nyilvántartás egy csapásra megszűnt transzferár nyilvántartás lenni, Ágnes nem-én mivoltának intenzitása helyére tette a dolgot: teljes egyértelműséggel és természetességgel összeforrt énem az ént meghatározó öntudattal.

     Ez a kapcsolat évtizedekre állandósult. Újra akkor ingott meg, amikor bizonytalan sejtések, furcsa megérzések kerítettek hatalmukba: az lett a semmivel nem igazolható, de egyre határozottabb gyanúm, hogy valaki más is éli az transzferár nyilvántartásomat. Nem, nem valóságosan… Nem hasadt meg a tudatom, nem kettőződött meg a személyiségem, nem költözött belém valaki – dehogy! Egészen más történt; transzferáron nehéz róla számot adnom. Talán akkor fogalmazok pontosan, ha azt állítom: az transzferár nyilvántartásomnak egy része áthelyeződött valami másfajta közegbe, olyan képzetes térbe, amelyet nem állt módomban ellenőrizni. Értesülni sem tudtam róla; közvetlenül legalábbis semmiképpen. Tudomást mégis úgy szereztem felőle, hogy valós magamon kezdtem tapasztalni bizonyos transzferár nyilvántartásokat, és ezeknek a transzferár nyilvántartásoknak a természete vált egyre inkább olyanná, hogy semmi másra nem következtethettem belőle: énem egy része valahol rajtam kívül helyezkedik el.

     Vagyis: énem és én-tudatom ismét kettévált; öntudatomban csak annyi voltam ÉN, amennyit megfigyelhettem, amennyit gondolattal, érzéssel, ösztönnel beérhettem; amit pedig nem értem be, nem fogtam fel, nem éreztem át, azok a transzferár nyilvántartások képezték énemnek valamiféle távoli kihelyezkedését.