2015. november 14., szombat

Mobilmarketing honlap optimalizálása

Nemrégiben szert tettem egy igen alkalmas doménra: weblap.org. Nem is értettem, hogyhogy parlagon hever egy ilyen jó domain cím. Amúgy nem igazán akartam terjeszkedni, de kaptam egy kedvező cloud-tárhely-kínálatot és annak lefoglalásához kellett a saját internetcím, keresgéltem hát és erre akadtam. Beüzemeltem alá egy új SEO-blogot azzal, hogy majd szépen felfuttatom, különböző aldomainok alatt pedig marketing weblapokat indítok. Az első éppen a marketing.weblap.org lett volna, amelyen a tömeges sms küldést mint szolgáltatást mutattam volna be optimalizációs céllal (linkelhelyezés - és a link szövegkörnyezetének a kialakítása). Ám a tárhely nem váltotta be várakozásaimat, ez egy addon domain létesítésének szándéka közben derült ki, egy programozás és tartalmi optimalizálás alatt álló kliensoldalt helyeztem volna el az új tárhelyen, de ez akadályokba ütközött. Egyúttal az is kiderült, hogy aldomainok létrehozása ugyan lehetséges, épp csak nem működnek. Így hát mindent át kellett hoznom az amúgy is szűkös klasszikus webtárhelyemre, ahol ugyanolyan cPanel segítségével, amilyennek a másik helyen nem boldogultam, pár perc alatt minden beüzemeltem. A már szépen beállítgatott blogot persze újra bütykölni kellett a sok SEO-beállítás miatt, meg a dizájn is elveszett - de újraalkotva már jobban is tetszett, mint az eredeti.

Ezek után most már a marketinges aloldal is elkészülhetett, tettem már bőven szöveget a mobil marketing és SMS-kampány tárgyköréből. És bár SEO-szempontból ennek csekély a jelentősége, a dizájnra is figyeltem. Ennél fontosabb: az statikus weboldal nemcsak reszponzív, hanem egyenesen mobilbarát - és persze keresőbarát is.

mobil marketing: tömeges sms
Mobil marketing weboldal - Tömeges SMS küldő szolgáltatás honlapjának optimalizálása
Linkjét ide nem teszem ki, megtalálható az oldalsávban.

2015. június 23., kedd

VPS szolgáltatás: Virtuális szerverek Budapest

Virtuális szerver Budapest

Többek között a fenti alcímmel azonos kulcsszó szerepel annak a honlapnak a keywoords meta tag contetntjében, amelyre második 2015-ös keresőmarketing projektem irányul. A komplex optimalizációs folyamatba igen sok website nyert bekapcsolást, lévén a feladat nagy, így a megoldási lehetőségek volumenében is szélesre kellett tárnom a megabájtok kapuját. A céloldal tartalmi optimalizálása már megtörtént, mint ahogy a szerverportál alá tartozó blog reaktiválása is. Most már van mibe belekapaszkodni minden küldött backlink hivatkozásnak: dicséretesen kiszélesedett a kulcsszófelhő. Kaptak a blogpostok címkéket, kategórianeveket, descriptions és title tageket, a képek alt tagjei is rendszerbe állnak lassan.

A tartalomoptimalizálás mellett a legtöbb munkám persze a bázisoldalak elkészítésével volt/van/lesz. Ezekre természetesen optimalizált szöveg kerül, majd rájuk is szakmai linképítés történik. A keresztlinkek fűzik össze ezeket a weboldalakat (és a tartalmi kontextus), de persze ügyelek arra, hogy fraktálhálózatot képezzenek és a feltérképezés semmilyen néven nevezhető építettséget ne fedezzen fel.

A Google-guruk amúgy is valami új algoritmussal ijesztgetik a seo-szakikat, nem tudni pontosan, milyen rokonságban áll a Pingvinnel és Pandával, de valószínű, hogy torzszülött a szegélyem.

Viszont a szerver szolgáltatásokat hirdető oldalak szárnyalnak, nem úgy mind a Google Penguin.

Játékszerver - Póker 

A virtuális, dedikált, cloud és más servereket propagáló honlapok optimalizálását a statikus oldalakon kívül blogokkal végzem, így a pókerblog sem maradhatott ki a játékból. A játékszerver megincsak egy olyan kulcszó, amelyikkel érdemes eljátszani :).

A virtuális szóval sem jártam rosszul, mivel nagyon sok oldalamon szerepel (virtuális megelőzöttség, könyvbemutató, irodalmi szalon stb.). Mennek hát az ezen az alapon relevánsnak remélt linkek, ahogy a nagyon sok Budapest-honlapról is. A szerverek is nagyrészt a magyar fővárosban nyertek elhelyezést, a cég is itt szolgáltat, így mindenképpen ragaszkodtam a városnév szerepeltetéséhez a kulcsszavak között.

Virtuális privát szerver: VPS szolgáltatás Budapesten. Pókeres játékszerver honlap optimalizálása

2015. március 13., péntek

Minden télikert és terasz Bp.

Ebben a blogban mód van PR-cikk elhelyezésére: termék, szolgáltatás, vállalkozás, kínálat: Télikert építés

Budapest Terasz: üveg télikert

Energiatakarékos, környezetbarát és kellemes egyszerre. Na mi az? Természetesen a házhoz épített télikert. Felfogja a napmeleget, télen sem kell fűteni. Dísznövényeket tarthatsz benne.

télikertépítés, Budapest terasz
PR-cikk elhelyezés - keresőmarketing. SEO BLOG: Télikertek

Mostanában mindenütt energiatakarékos beépített teraszokat és üveg télikerteket látok Budapesten. Sok pálmaház és szobakert épül, hogy  az üvegházhatás révén bennrekedt melegben mediterrán és karibi növényeket lehessen nevelni.

Budapest utcái pedig, de komolyan mondom, egyszerűen hemzsegnek a beépített erkélyektől, lodzsáktól, körbeüvegezett teraszoktól és üvegkupoláktól. Gyönyörű a Széchenyi Pálmaház. 

A jelenség ismerős, akkor lettem erre a furcsa dologra figyelmes, amikor a feleségem állapotos volt, és ezzel egy időben a városban tömegesen várandósak lettek mások is: úton-útfélen szembetalálkoztam pocakjukat toló nőkkel. Aztán amikor a fiunk megszületett, egyszer csak nem volt több terhes nő a városban, viszont tömegével megjelentek a kocsit toló házaspárok.

Természetesen szó sincs arról, hogy valamiféle demográfia hullám vonult volna végig városkánkon. Egyszerűen a latin mondást kicsit parafrazeálva: hasonló a hasonlóra figyelmes. Az állapotos nők és kocsit toló párok száma nagyjából állandó, éppen csak az én figyelmem alakult át, és az tűnt szemembe, ami akkor foglalkoztatott. Figyeljétek meg: alig láttok a városban sánta embert, de ha fociedzés közben megrándítottátok a bokátokat és bicegve végigmentek a főutcán, állandóan szembetalálkoztok lábukat húzó, nehezen lépő emberekkel. Így van ez!