2012. augusztus 13., hétfő

Oresztés társas játékai

Azok a régi társasági játékok...

Szó se róla, amikor egyik levelében Elektra azt állította, hogy: "Te játszani is úgy játszol, mintha fát vágnál", az ifjú Oresztész elég komolyan megsértődött, leginkább azért, mert a penge telibe találta. Oresztész ugyanis valóban roppant módon szeretett játszani, de ezt a vágyát legtöbbször valami merev programszerűséggel elégítette ki. Mondhatni: játékaiból hiányzott a játékosság, helyette volt benne kreativitás és logika. "Akkor most barkochbázzunk", mondta, ha pillanatnyi csend állt be a társalgásban. Megtette ezt akkor is, ha kettesben sétált Elektrával, akkor is, ha hárman-négyen éttermi asztalnál ültek, de akkor is, ha a tízfős házibulizó társaság pár órányi intenzív táncolás után lerogyott kicsit pihenni. "Én már gondoltam, kérdezhettek" - rikkantotta Oresztész, és nem hangolta le a többiek ajkbiggyesztő elutasítása. "Akkor gondoljál te." "Na jó, akkor játsszunk Mr. X.-et. Én vagyok, hmm, mondjuk Mr. Bé. Kérdezhettek!"

Tudta jól, ebben a társas játékban a kérdezők hatalmas fölényben vannak a feladóval szemben, ami talán kecsegtetheti őket, ezen felül számított a természetes emberi kíváncsiságra - "Ugyan kicsoda lehet az a híres ember, akinek B-vel kezdődik a neve?" -, így előfordult, hogy valaki felelőtlenül megkérdezte: "Te festetted meg Vénusz születését?" Oresztész azonnal lecsapta a magas labdát: "Nem, nem vagyok Botticelli!" Erre még ketten-hárman beszálltak: "Te fordítottál magyarra egy román népballadát, amelynek a címe egy mozgalom jelszavává vált?" "Nem, nem vagyok Bartók Béla. De a Csak tiszta forrásból nem a címe a balladának, hanem a záró sora." Erre valaki elhatározta, most kérdez valami rafináltat: "A te regényedben szerepel Woland?" De Oresztész azonnal kapcsolt: "Meg Korovjov és Azazello! No és persze a Mester és Margarita. - nem, nem vagyok Bulgakov." -

Igen, Oresztész roppant módon élvezte ezeket a pillanatokat. Ebben bizonyára szerepet játszott a tudás-fitogtatás hiúsága is, mégsem ez volt a fő motiváló erő, hanem, hogy szüksége volt az effajta stressz-közeli helyzetekre, amikor is felszökhetett az adrenalin-szintje, kipirulhatott az arca és valami édes részegítő érzés foghatta el. Ezért akart mindenáron játszani, ezért erőltette rá társaságára. És ha nem sikerült sem barkochbára, sem Mr. X.-re rábeszélnie őket, előjött a szópókerral, a különböző szekreter-játékokkal, az információs-asszociációs páros próbával, végül az "Ezt mutasd meg"-gel.

És ha sorra mindegyiket elutasították, még akkor is akadt ötlet a tarsolyában: "Na jó. Akkor gyufaszálat gyújtok és körbeadom. Akinél elalszik, annak mindenki feltehet egy rázós kérdést. Ha az illető válaszolt, ő gyújtja a következő gyufát". Ebből aztán nem ritkán több órás "őszinteségi játék" alakult, amely, mutatta a tapasztalat, bizonyos ponton beszélgetéssé, nem ritkán heves szócsatává vált. Már senki nem akart gyufát gyújtani, még kevésbé táncolni: hajnalig faggatták egymást és mondták a magukét, cáfoltak és igazoltak, érveltek és hosszú bizonyításokba bocsátkoztak. Mindezt nem egyszer hajnalig. Néhány ilyen házibuli alatt igen alaposan megismerték egymást - és önmagukat, ahogy ezt a delphoi szentély felirata megkövetelte.

A lassan felnőtté érő Oresztész még hosszú évekig ezeknek a vitáknak a tapasztalatából profitált, itt tanulta meg nézeteit a legérthetőbben és a legnagyobb bizonyító erővel kifejteni. De itt tanulta meg azt is, hogy jó vita elképzelhetetlen ellentmondás nélkül, így nem egyszer vállalta Hádész ügyvédjének szerepét: ha túl nagy volt az egyetértés, akkor a saját véleményével ellenkező kijelentéseket kezdett tenni, ezzel késztetve a többieket, hogy a sajátjuk mellé új és újabb érveket sorakoztassanak fel. Maga is itt tanulta meg a jó vita alapszabályát: mindig új, mindig más argumentumokat kell felhozni, különféle területekről vett példákat kell említeni, analógiákat találni, indukálni és dedukciót végezni, ellentmondásokat találni az ellenfelek okfejtésében - közben a sajátunkat is folyamatosan felülvizsgálni.

Oresztész egész további életében a még oly éles, "életre-halálra" szóló vitákat is kreatív játékoknak, szellemi erőpróbának fogta fel.

Nincsenek megjegyzések: